Mándok Város Önkormányzata

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Hirdetmény II.

E-mail Nyomtatás PDF

A genetikailag módosított burgonyából előállított takarmány forgalomba-hozatalának és felhasználásának tilalma

A kifüggesztés napja: 2010. június 18.

Ügyiratszám: XXI/443/4/2010.

A géntechnológiával módosított EH92-527-1 (BPS-25271-9) burgonyából előállított takarmány Magyarország területén történő forgalomba hozatala, illetve az ilyen burgonyának Magyarország területén az élelmiszerekben vagy egyéb takarmányokban való véletlen vagy technikailag elkerülhetetlen előfordulása ügyében a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény 11/B. §-a alapján hivatalból indított védzáradéki eljárásban az Országos Gyógyszerészeti Intézet szakhatósági állásfoglalását, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakhatósági állásfoglalását is figyelembe véve a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, mint géntechnológiai hatóság határozatot hozott, melyben a 1829/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a géntechnológiával módosított EH92-527-1 (BPS-25271-9) burgonyából előállított takarmány Magyarország területén történő forgalomba hozatalát és felhasználását, illetve az ilyen burgonyának Magyarország területén az élelmiszerekben vagy egyéb takarmányokban való véletlen vagy technikailag elkerülhetetlen előfordulását a tilalom visszavonásáról szóló rendelkezés közzétételének napjáig tartó hatállyal megtiltotta.

...

A határozat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban (Budapest, Kossuth Lajos tér 11.) megtekinthető, továbbá megjelent a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Értesítő LXI. évfolyamának 2. számában.

A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. Jogszabálysértésre hivatkozással a határozat bírósági felülvizsgálata kérhető. A Fővárosi Bírósághoz címzett keresetlevelet a határozatnak a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 78. §-ának (10) bekezdése szerinti közlésétől számított harminc napon belül lehet benyújtani a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályához vagy ugyanehhez a szervhez címezve (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.) ajánlott küldeményként postára adni.

 
Hirdetés
Ma 2024. április 19., péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Pályázatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MÁNDOK Integrált Településfejlesztési Stratégia

Elkészült Mándok város Integrált Településfejlesztési Stratégiájának végleges verziója.

 

MÁNDOK Integrált Településfejlesztési Stratégia

Mándok ITS Megalapozó vizsgálat

 

KEOP Energetikai korszerűsítés Mándok


Mándoki Gyermekkert Óvoda és Bölcsőde

Mándoki Általános Iskola

Mándoki Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

Mándoki M?velödési Ház és a Közösségi Ház közös információs oldala
 
 

Mándok VSE

 

Mándoki Vendégház

 


 

 

 

elelmiszerbank_logo

 

 

 

"Mándokot a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja"

 

 

KÖZBESZERZÉSEK

Eladó Ingatlanok


 
 
honlap_kp_ovi2.jpg   
 amuvhazmagy.jpg