Mándok Város Önkormányzata

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Mándok Város Önkormányzata

Nemzetközi rögbi mérkőzés

E-mail Nyomtatás PDF
Mándok – Apai ágon francia származású a magyar rögbiválogatott csapatkapitánya, aki szerint az önbizalomszerzés a legfontosabb.

Túlzás lenne a legősibb magyar sportnak nevezni a rögbit, miként megyénkről is azt állítani, hogy a sportág legnagyobb hazai fellegvára lenne. A szombaton, Mándokon játszott dánok elleni Európa-bajnoki selejtező (25–13) azonban többszörösen jó célt szolgált: a magyarok nyertek, és versenyben maradtak azért, hogy feljebb lépjenek egy divízióval (jelenleg A Conference 2 északi csoportjában szerepelnek), a remek házigazdának számító mándokiak pedig megismerkedhették a sportággal, és a jelek szerint meg is kedvelték azt.

– Kemény mérkőzés volt, főleg az elején, de szervezetten játszottunk, magabiztosan meg tudtuk tartani a labdát, és ebben kifáradtak a dánok – értékelte a mérkőzést Thomas Ducrocq csapatkapitány, aki egyfelől egy cél elérésével is hozzájárult a győzelemhez, másrészt pedig ahogy a neve is mutatja, nem kizárólag magyar vér csörgedezik az ereiben, lévén apai ágon francia származású. – Az igazsághoz tartozik, hogy kevés jó akciót tudtunk vezetni, de azokat rendre pontosan befejeztük, így sikerült a mérkőzést megnyerni.

Ugyan nem sok rögbimeccshez volt ezidáig szerencsénk, de azt nyomban kiszúrtuk, hogy ebben a sportágban különösen fontos a csapategység. És úgy tűnt, ezen a téren a magyaroknak nincs szégyenkeznivalójuk.

– Remek közösség a miénk, igazi baráti társaságot alkotunk – beszélt a közösség erejéről a 24 éves csapatkapitány. – Amikor dolgozni kell, és keményen készülni a mérkőzésre, akkor senkinek a hangját nem lehet hallani, de ezen kívül megy a bohóckodás, jól érezzük magunkat így együtt.

Arra van némi rálátásunk, hogy mennyit edz Magyarországon egy labdarúgó, kézi- vagy kosárlabdázó, illetve az egyéni sportok képviselői, de vajon az itthon még az amatőr sportágak közé tartozó rögbiben mindez hogyan néz ki.

– Itthon heti két-három csapatedzés szerepel általában a programban, ehhez még hozzá kell adni a sportághoz elengedhetetlen fizikum megszerzéséhez szükséges konditermi edzéseket és a rendszeres futást – így az anyai ágon magyar származású és a nyelvünket is jól beszélő Thomas Ducrocq. – Én Franciaországban élek, és ott is edzek egy Párizs környéki kis klubban, az Orsay-ben. Ott azért a rögbi egészen mást jelent és más szintet is képvisel, mint itthon. De fejlődünk, lépünk előre, ez látszik. Az elmúlt két évben hat mérkőzést is elvesztettünk, olykor csak nagyon kevés ponttal. A legutóbbi két győzelmünk magabiztosságot kell, hogy adjon, ha jönnek az újabb sikerek, akkor előfordulhat, hogy feljebb léphetünk egy divízióval. A legfontosabb azonban az, hogy vissza tudjuk nyerni az önbizalmunkat.

https://www.facebook.com/MRGSZ/photos/pcb.1271667832864213/1271666346197695/?type=3&theater

Forrás: szon.hu

 

Nyírség Rögbi Fesztivál

E-mail Nyomtatás PDF

11.00-13.00 nemzetközi kadét mérkőzések (Barbarians, Ungvár, Nagykőrös, Kecskemét, Szeged)

A mérkőzést az Magyar Televízió (M4) sptortcsatornája élőben közvetíti.

 

 

 

BURSA SZABÁLYZAT

E-mail Nyomtatás PDF

S Z A B Á L Y Z A T

a Felsőoktatásban tanulók  Bursa Hungarica  ösztöndíjának megállapításáról

 

  1. Mándok Város Önkormányzata a felsőoktatásban tanuló mándoki állandó lakosú, szociálisan rászoruló fiatalok számára helyi ösztöndíjat alapít az oktatásban való részvétel költségeinek enyhítése céljából, és csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez.
  1. „A” típusú  pályázatra azok a felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a képzésre vonatkozó keretidőn belül államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányikat.
  1. „B” típusú pályázatra pályázhatnak azok a fiatalok, akik az adott tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert, érettségizett fiatalok, akik az adott tanévet követő tanévtől kezdődően államilag támogatott, teljes idejű ( nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni.

Bővebben...
 

Lomtalanítás

E-mail Nyomtatás PDF

É R T E S Í T É S

 

MÁNDOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA  ÉRTESÍTI A LAKOSSÁGOT, HOGY 

  

2016. október  7 – én ( péntek)

LOMTALANÍTÁST   VÉGEZ.

 

A Lomtalanítás az utcákban, a  szemétszállítással egy időben történik.

 

 A   LOMTALANÍTÁS  SORÁN    KIZÁRÓLAG LAKOSSÁGI SZEMETET SZÁLLÍTUNK   EL.

 

KÉRJÜK A LAKOSSÁGOT, HOGY VESZÉLYES  HULLADÉKOT  / autógumi, pala, építési törmelék stb./

NE  RAKJON KI A KÖZTERÜLETRE.

 

M á n d o k ,  2016. október  3.

Polgármesteri Hivatal 

 

HÍRDETMÉNY

E-mail Nyomtatás PDF

Tisztelt Lakosság!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Szabolcs-Szatmár–Bereg Megyei Kormányhivatal Záhonyi Járási Hivatalának Kormányablaka

 

2016. október 1-jén (szombaton) pénteki ügyfélfogadási rend szerint  08:00 órától-16:00 óráig;

  

2016. október 2-án (vasárnap) a népszavazás időtartama alatt 06:00 órától 19:00 óráig nyitva tart. 

 

A rendkívüli nyitvatartás alkalmával intézhető ügyek köre kizárólag az ideiglenes személyazonosító igazolvány kiállítására, valamint a lakcímigazolvány pótlására korlátozódik, egyéb ügyek intézésére nincsen mód.

 

 

Tisztelettel:

Halászné Laskai Szilvia

hivatalvezető 

 


86. oldal / 155
Hirdetés
Ma 2024. április 19., péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Pályázatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MÁNDOK Integrált Településfejlesztési Stratégia

Elkészült Mándok város Integrált Településfejlesztési Stratégiájának végleges verziója.

 

MÁNDOK Integrált Településfejlesztési Stratégia

Mándok ITS Megalapozó vizsgálat

 

KEOP Energetikai korszerűsítés Mándok


Mándoki Gyermekkert Óvoda és Bölcsőde

Mándoki Általános Iskola

Mándoki Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

Mándoki M?velödési Ház és a Közösségi Ház közös információs oldala
 
 

Mándok VSE

 

Mándoki Vendégház

 


 

 

 

elelmiszerbank_logo

 

 

 

"Mándokot a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja"

 

 

KÖZBESZERZÉSEK

Eladó Ingatlanok


 
 
honlap_kp_ovi2.jpg   
 amuvhazmagy.jpg